Biztonság
eCitaro

Biztonság

Segédrendszerek a balesetmentes közlekedésért.

A Mercedes-Benz évtizedek óta úttörő a biztonsági- és vezetéstámogató rendszerek területén, és a balesetmentes közlekedés megvalósítására törekszik. Ez az ambiciózus cél a jövőben még nagyobb jelentőségre tesz szert, mivel a városi autóbuszok közlekedésében a közlekedés dinamikája tovább emelkedik – és ez eddig soha nem látott terhet ró majd a járművezetőkre.

Még inkább igaz ez éppen a városokban, ahol az utasok és a járművezető biztonsága mellett a közlekedés védtelen résztvevőinek, például a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a biztonságára is ügyelni kell. A biztonsági elemek nagy része ezért már szériatartozékként szerepel a Citaro városi autóbuszokban. Az eCitaro autóbuszokkal további védőrendszerek is színre lépnek. Ilyen például az akusztikus gépjármű figyelmeztető rendszer, egy hanggenerátor, amely 30 km/h-s sebesség felett mesterséges, a belső égésű motorokra emlékeztető háttérzajt hoz létre. Ez a rendszer javítja a halk, teljesen elektromos eCitaro észlelhetőségét, és ezáltal védi a gyalogosokat és a kerékpárosokat.

Ehhez jön még a városi autóbuszok két modern vezetéstámogató rendszere: a Sideguard Assist és a Preventive Brake Assist. A Sideguard Assist segíti a buszvezetőt a kanyarodással járó kritikus helyzetek időben való felismerésében. A második rendszer a Preventive Brake Assist. Ez az első aktív fékasszisztens városi buszok számára, és jelentősen hozzájárul a városi közlekedésben részt vevő gyalogosok védelméhez. Számos további vezetéstámogató rendszer segíti és tehermentesíti a járművezetőt, például a blokkolásgátló rendszer (ABS) és az elektronikus menetstabilizátoros rendszer (ESP®). A Mercedes-Benz az első olyan gyártó a világon, amely autóbuszokban használja ezeket a rendszereket. A járművek emellett igény szerint elektronikus vezérlésű lengéscsillapítókkal szabályozott bólintás- és billenésvédelemmel is rendelhetők. Utóbbi automatikusan biztosítja, hogy a jármű futása stabil legyen, és hogy a járműszekrény a kanyarokban csak csökkentett mértékben billenjen meg.

Biztonságosan közlekedni

Biztonságosan közlekedni

A eCitaro esetében a biztonság szériafelszereltségként van beépítve. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a karosszériát még stabilabbá és biztonságosabbá tegyük.

Tudjon meg többet!
Veszély esetén

Veszély esetén

Kritikus közlekedési helyzetekben a vezetőnek gyorsan és precízen kell reagálnia. Ebben rábízhatja magát az eCitaro gépjárműtechnikai felszereltségére.

Tudjon meg többet!
Biztonság baleset esetén

Biztonság baleset esetén

Baleset esetén a megerősített orrésznek köszönhetően minimálisra csökkennek a baleset következményei. A bordázat védi az utasokat oldalütközésnél.

Tudjon meg többet!